Museo: Pantheon

Bevezetés a római Pantheónhoz

Üdvözöljük a Pantheonban, amely csendes tanúja a római történelem közel kétezer évének. Egyike vagyunk az ókor legkülönlegesebb műemlékei előtt, egy épület előtt, amely a római mérnöki és építészeti zsenialitás csúcspontját képviseli. A Pantheon szó görög eredetű, és minden isten templomát jelenti, tükrözve eredeti vallási funkcióját. Az épületet Hadrianus császár építette 118 és 125 között, egy korábbi, Marcus Agrippa által emelt templom helyén, amelyről a homlokzaton ma is olvashatjuk a feliratot: "Marcus Agrippa, Lucius fia, harmadik konzulátusa idején építette." Túránk során felfedezzük, miként alakult ez a szent tér az évszázadok során: egy pogány templomból, amely minden istennek volt szentelve, keresztény bazilikává vált, amelyet 609-ben Bonifác pápa szentelt fel Szent Mária a Mártírokhoz. Ez az átalakítás, amelyet paradox módon Bonifác pápa akaratával történt, hozzájárult a Pantheon megőrzéséhez, lehetővé téve számunkra, hogy ma szinte érintetlen formában csodáljuk meg. A Pantheon a geometriai tökéletesség megtestesítője: félgömb alakú kupolája, közepén egy nyitott oculusszal az ég felé, folyamatos párbeszédet teremt a föld és az égbolt, az emberi és az isteni között.

Az ókori Pantheon funkciója és szimbolikája

Most lenyűgöző vallási folytonosság példája előtt állunk az emberiség történetében. A Pantheon neve a görög pan (minden) és theon (isteni) szavakból származik, és eredetileg minden római istenségnek szentelt templomnak tervezték. Marcus Agrippa megrendelésére épült i.e. 27-ben, majd Hadrianus császár újjáépítette körülbelül 126-ban. Ez az épület a pogány vallási építészet csúcspontját képezte. Fülkéiben a főbb istenek szobrai kaptak helyet: Mars, Vénusz, Jupiter és más isteni védelmezők, akik Rómát és birodalmát oltalmazták. A szerkezet tökéletes harmóniája a félgömb alakú kupolájával, mely az égboltot szimbolizálja, kézzelfogható kapcsolatot teremtett a földi és az isteni világ között. 609-ben fordulópont következett be: Phocas bizánci császár az épületet IV. Bonifác pápának adományozta, aki azt keresztény templommá szentelte Santa Maria ad Martyres néven. Ez a váltás nem rombolással járt, hanem egy újraértelmezéssel: minden isten temploma az egyetlen keresztény Isten otthona lett. Azok a fülkék, amelyek egykor pogány istenségeknek adtak otthont, keresztény oltárokat és vértanúk ereklyéit fogadták be. Ez a vallási metamorfózis valószínűleg a fő oka annak, hogy az épület ilyen kivételesen megmaradt az évszázadok során. Az épület belsejét megfigyelve továbbra is érezhetjük ezt a kettős természetet: a pogány római építészet, amely a kozmosz matematikai tökéletességét dicsőíti, harmonikusan együtt él a keresztény elemekkel, mint a központi oltár és az oldalkápolnák. A Pantheon így a spirituális folytonosság ritka példáját képviseli, ahol az emberi istenkeresés eltérő, ám egyformán erőteljes formákban talált kifejezést.

Rotonda tér

Megérkeztünk a Piazza della Rotonda-ra, amely Róma egyik legvarázslatosabb tere, tökéletes színpad a Pantheon fenséges homlokzatának megcsodálásához. A tér neve a templom kör alakú formájából ered, amely impozáns tömegével uralja a teret. A római korban a környező terület teljesen más volt: szűkebb, alacsonyabb szinten feküdt, és olyan épületek foglalták el, amelyek a templomhoz csatlakoztak. Csak a 15. században, IV. Eugén pápa rendelete nyomán bontották le a középkori építményeket, hogy a monumentumnak megadhassák a neki járó lélegzetet. A tér közepén csodálják meg az 1575-ben Giacomo Della Porta által tervezett 16. századi szökőkutat. Később, 1711-ben Filippo Barigioni építész hozzáadott egy meglepő elemet: II. Ramszesz egyiptomi obeliszkjét, amely Ra templomából származik Heliopoliszban. Ez a függőleges lendület tökéletes vizuális ellenpontot képez a tér horizontális vonalaival és a Pantheon homlokzatának méltóságával. Erről a kiváltságos pontról élvezheti a legteljesebb panorámát a pronao korinthoszi oszlopaival és háromszög alapzatú oromzatával.

A pronaos

Álljunk meg egy pillanatra és csodáljuk meg a pronaoszt, a monumentális előcsarnokot, amely a Pantheon bejárata előtt található. Ez a lenyűgöző, 15 méter mély és 33 méter széles portikusz az ókori római építészet egyik legkiemelkedőbb homlokzata. A pronaoszt tartó tizenhat korinthoszi oszlop – nyolc az elülső részen és két sor négy-négy a két oldalon – Egyiptomból származnak, és az ókori világ egyik legnagyobb logisztikai vállalkozásának keretében szállították őket Rómába. Ezek monolitikus oszlopok: az elülsők rózsaszín, az oldalsók pedig szürke gránitból készültek. Nézzetek fel a háromszög alakú oromzatra: egykor egy bronz sas, Jupiter szimbóluma díszítette, amelyet ma már eltűnt díszítések vettek körül. Alatta a frízen elhelyezkedő felirat áll, amely így szól: „Marcus Agrippa, Lucius fia, harmadik konzulátusában építette”. Ez tisztelgés az eredeti, i. e. 27-ben épített templom előtt, amelyet Hadrianus úgy döntött, hogy az új, 118 és 125 között épített épületen is megörökít. A pronaosznak pontosan meghatározott szimbolikus szerepe van: szűrőként funkcionál a város kaotikus világa és a körtemplom szent tere között. Az emberi és az isteni világ közötti átmenetet, a földi és az egyetemes közötti átkelést jelképezi.

A monumentális bronzkapu

Előttünk áll a világ egyik legrégebbi, még mindig működő ajtaja: a Pantheon monumentális bronzajtaja. Közel 7 méter magas ez a csoda, amely a Kr. u. II. században, Hadrianus császár uralkodása alatt készült el. Még ma is, majdnem kétezer év elteltével, a kapuk meglepő könnyedséggel mozognak, köszönhetően a római mérnöki tudást tanúsító zsanérrendszernek. Figyeljétek meg a részleteket, bár az idő vasfoga kikezdte őket: a keretek, a szegecsek és a minimalista díszítések a kifinomult és funkcionális fémművesség tanúi. Érdekes módon az ajtó kissé kisebb, mint a körülölelő nyílás: ez az eltérés egy későbbi, a VII. századi módosításból ered, amikor a Pantheont keresztény templommá alakították át. Átlépni ezen a küszöbön szimbolikus gesztust jelent: elhagyni a külső világot és belépni egy térbe, ahol a geometria és a spiritualitás összefonódnak.

A Pantheon kupolája

Emeljék fel a tekintetüket. Önök előtt bontakozik ki az emberi mérnöki munka egyik legcsodálatosabb alkotása: a Pantheon kupolája. Ezzel a 43,3 méteres átmérőjű, megerősítetlen betonból készült kupolával a mai napig a legnagyobb maradt a maga nemében. Az építése a kiegyensúlyozottság, könnyedség és vízió mesterműve. A rómaiak egy lenyűgöző technikát alkalmaztak: az emelkedő, egyre könnyebb betontípusok használata során az alapnál nehéz kő található, míg a felső részen porózus anyagokat, például tufát használtak. A belső teret tagoló kazetták nem csupán díszítésként szolgálnak, hanem könnyítik a szerkezetet és hozzájárulnak annak stabilitásához. Középen egy 9 méteres nyílás – az oculus – engedi be a természetes fényt, közvetlen kapcsolatot teremtve a belső tér és az ég között. Az oculuson nincs üveg vagy fedés: mindig nyitott. Az esővizet egy kifinomult padlóba épített lefolyórendszer gyűjti össze, amely láthatatlan, de hatékony. A fentről érkező fény természetes napóraként mozog a falakon, követve a nap óráit. Ez a tökéletes kupola egy teljes gömböt is magába foglalhatna a kör alakú tér belsejében.

A Pantheon padlója

Lábunk alatt a Pantheon eredeti padlózata húzódik, amely Hadrianus császár korából, a Kr. u. II. századból származik. Ez a kevés elem egyike, amely az ókorból szinte érintetlenül maradt fenn. Figyelmesen tekintsenek rá: egy kifinomult geometriai minta váltogatja a köröket, négyzeteket és téglalapokat, amelyek az Birodalom minden szögletéből származó színes márványokból készültek. Semmi sem történik véletlenül: ezeknek a formáknak az harmóniája ugyanazt a matematikai tökéletességet tükrözi, amely az egész Pantheon építészetét szabályozza. Amennyiben követik a geometriai minták útját, észrevehetik, hogyan összpontosul minden a rotonda központi részére, pontosan oda, ahol az oculus fénycsóvája a talajt eléri.

A Pantheon apszisa

Most itt vagyunk a szentélyben, amely a Panteon keresztény templommá való átalakulásának egyik legjelentősebb eleme. Ez a félköríves szerkezet nem szerepelt Hadrianus eredeti terveiben. A VII. században került hozzáadásra, amikor Fóka császár ajándékaként IV. Bonifác pápa számára a templomot Santa Maria ad Martires néven szentelték fel. A bejárattal átellenben található szentély szimbolikusan helyettesítette a valószínűleg korábban ott álló császári szobrot. Félköríves formája az eget idézi, és a tekintetet az oltár felé irányítja, a keresztény liturgia szellemi központjává válva. Bár megtörte az eredeti épület szimmetriáját, a szentély kulcsfontosságú volt a Panteon túléléséhez: működő templommá alakította, elkerülve azt a sorsot, hogy elhagyatottá váljon, mint sok más pogány templom. Figyelje meg az abszisztikus fülke díszítését: a jelenlegi barokk díszítés XI. Kelemen pápa által a XVIII. században rendelt beavatkozások idejéből származik. Ez a részlet is azt meséli el, hogy a Panteon élő szervezetként létezett, idők során módosult, de mindig tisztelve maradt. Itt együtt él a római építészet, a középkori spiritualitás és a barokk érzékenység: a szentély az örök város kulturális és spirituális kontinuitásának szimbóluma.

A főoltár

Ön előtt látható a főoltár, amely már több mint 1400 éve a Pantheon spirituális középpontja. Itt, 609-ben, amikor Bonifác pápa a bizánci császár, Phókasz adományának köszönhetően, a pogány templomot Santa Maria ad Martyres-nak szentelte, egy korszakos fordulópont következett be: egy olyan templom, amelyet korábban minden istennek szenteltek, most keresztény helyszínné vált. Az oltár, melyet napjainkban láthatunk, az évszázadok során számos átalakításon esett át, de továbbra is harmonizál az eredeti épület szépségével. Elhelyezkedése korántsem véletlen: pontosan a bejárat és az oculus találkozási pontjában helyezkedik el, ami egy szimbolikus tengelyt képez, összekapcsolva a földet az éggel. Az itt misét celebrálók eszményileg a kozmosz középpontjában találják magukat, a hatalmas kupola alatt, amely a végtelen felé nyílik. Az oltár elülső része, amely értékes, sokszínű márványokból készült, az előtérben található apszis mellett ragyog, tökéletes vizuális egyensúlyt teremtve. Évszázadok óta itt kerül sor ünnepélyes szertartásokra: koronázásokra, esküvőkre, állami temetésekre. Még ma is, minden vasárnap szentmise zajlik. Lenyűgöző belegondolni, hogy ugyanazon a helyen, ahol egykor az ókori rómaiak tekintették az eget, most a keresztény hívek imái emelkednek föl. Korok és szellemiségek közötti párbeszéd, amely a Pantheont örökké élővé teszi.

Raffaello sírja

Most előttünk áll Raffaello Sanzio sírja, aki az olasz reneszánsz egyik legnagyobb mestere volt. 1520-ban hunyt el, mindössze 37 éves korában, pályafutása csúcsán. A legenda szerint éppen a születésnapján, Nagypénteken halt meg. Utolsó akarataként azt kívánta, hogy itt temessék el, a Pantheon szívében, amely hely számára a leginkább kifejezte az általa művészetével keresett harmóniát és tökéletességet. A sírfeliraton Pietro Bembo által írt epitáfium olvasható, amely így szól: "Itt nyugszik Raffaello, aki életében a Természet legyőzésétől félt, és halálával attól tartott, hogy vele együtt hal meg." A sír felett egy márvány mellszobor áll, amelyet 1883-ban Giuseppe Fabris készített, és amely tiszteleg a mester előtt. 1833-ban XVI. Gergely pápa elrendelte a sír megnyitását, hogy ellenőrizzék annak tartalmát. A maradványokat azonosították, és ma Raffaello mellett nyugszik jegyesének, Maria Bibbiena-nak hamvai, valamint néhány hűséges tanítványa is. Ez az egyszerű, de jelentésében nagyon erőteljes sír örök tiszteletadás a szépség és a művészet előtt.

Vittorio Emanuele II sírhelye

Most jelen vagyunk Vittorio Emanuele II, az egységes Olaszország első királyának sírja előtt. Ez a monumentum, mely az egyszerűségében megőrzött szertartásosságával emelkedik ki, új fejezetet nyit a Pantheon történetében. Az uralkodó 1878-as halála után döntés született arról, hogy itt helyezzék végső nyugalomra, ezáltal átalakítva a római templomot nemzeti szentéllyé. A síron a PATRIK APUJA felirat domborodik ki, mely elismeri Vittorio Emanuele központi szerepét az olasz egység megteremtésében. Az egyszerű sír és az épület nagyszabásúsága közötti kontraszt mély komolyságot kölcsönöz a helynek. Ez nem volt véletlen döntés: a Pantheon, mely szimbolikusan az örökkévalóságot hordozza, így vált híd Roma antik és a modern Itália között. A savoyai uralkodó dinasztia más tagjai is itt találták meg végső nyughelyüket, ezzel a helyet a monarchia egyfajta "pantheonjává" átalakítva.

I. Umberto sírja

Most előttünk van Umberto I di Savoia, az egységes Olaszország második királyának sírja. Az apja, Vittorio Emanuele II mellé való temetése nem csupán szimbolikus gesztus: a dinasztikus stafétabot átadását és a monarchia folytonosságát jelképezi a fiatal Olasz Királyságban. Umberto I 1878-tól 1900-ig uralkodott, egy nagy változásokkal és erős társadalmi feszültségekkel teli időszakban. "Il Buono" (A Jó) néven ismerték, de uralkodása ellentmondásos volt, erős elnyomások jellemezték, például az 1898-as milánói népmozgalmak elleni intézkedései. Élete 1900. július 29-én tragikus módon ért véget Monzában, az anarchista Gaetano Bresci kezétől. A Pantheont választották temetkezési helyül, hogy a Savoia-család emlékét nemzeti hősként bársonyosítsák az ország szívében. Nézze meg sírját: egyszerű, elegáns, kiváló minőségű márványból készült és monarchikus szimbólumokkal díszített. A 19. század végének funérai művészete ötvözi a klasszikus méltóságot egy modernebb stílussal, ami az épülő királyság identitását tükrözi. A királyi sírok, amelyeket ez az ősi pogány templom ad otthont, amely keresztény templommá vált, egy újabb réteget adnak a Pantheon összetett történelmi rétegződéséhez. Itt az antik és a modern, a szent és a világi egy különleges, egyedi egyensúlyt alkotnak a világon.

A Pantheon szökőkútja

Itt vagyunk az utolsó állomásnál, a Pantheon előtti nagyszerű téren. Közepén emelkedik a Pantheon kútja, az egyik leglátványosabb barokk szökőkút Rómában. 1711-ben készült Filippo Barigioni építész által, I. Kelemen pápa parancsára. Különösen szembetűnő a kút fölött emelkedő obeliszk, az Obelisco Macuteo. Körülbelül hat méter magas, vörös gránitból készült monolit, római korabeli, de egyiptomi stílusban, valószínűleg Domitianus császár alatt. A fáraói Egyiptom szimbóluma, az obeliszk itt új jelentést nyer, ahogy a hátterében magasló Pantheon kupolájával párbeszédet folytat. A márványmedence, amelynek profilja hullámos, négy faragott delfinnel díszített, amelyek a központi szerkezetet tartják. A kút minden eleme a barokktól áthatott: teatralitás, mozgás, harmónia. Tökéletes példa arra, hogyan képes Róma különböző kultúrákat integrálni, az egyes elemeket egy nagyobb történet részévé tenni. Számos felújítás után, amelynek utolsója 2017-ben volt, a kút visszanyerte eredeti pompáját. Ma az egyik legkedveltebb hely a látogatók számára: találkozóhely, pihenésre alkalmas, de ugyanakkor tökéletes zárása is a látogatásnak. Itt zárul utazásunk: ókor és barokk, kő és víz, föld és ég között.